Gigantikus remix lemez készül Apashe legutóbbi kiadványából

Gigantikus remix lemez készül Apashe legutóbbi kiadványából

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Újvonalas producerek mellett igazi klasszikusok is remixelték a „Renaissance” lemez különböző zenéit

Még nincs egy éve, hogy megjelent Apashe karrierjének eddigi legnagyobb dobása, a Renaissance névre keresztelt nagylemez, amely átütő sikert hozott a montreali producernek. A tavalyi év végén John De Buck remix versenyt is hirdetett „Uebok – Gotta Run” című számához, amelynek fődíja 1000 dollár mellett egy megjelenés volt, a hamarosan elérhető nagyszabású Renaissance remix EP-n.

A győztes Ymir újraértelmezése lett:

Ugyan a lemezen található hivatalos remixelők nagy részéről még csak sejteni, hogy kik ők valójában, Apashe azonban a napokban közzé tett egy listát, amelyen elmosódva ugyan, de látszódnak az előadók nevei.

Ebből kiderül, hogy Riot Ten, a Gentlemens Club, Marten Hørger, a Russian Jump Up Mafia, Matroda, Dylan Philips, Kai Wachi, Bijou, Imanu és a Two Fingers, vagyis az élő IDM legenda Amon Tobin biztosan benne van ebben a nem mindennapi névsorban.

(Forrás: Facebook)

A lemez előfutáraként a napokban megjelent a Geoffroy-al közös „Distance” című dalhoz készült 5 remix is. Nem kisebb előadók értelmezték újra ezt a zenét, mint az orosz house duó a Volac, Macky Gee, Buunshin, a rejtélyes Pushing Daizies duo – akikről mindössze annyit tudni, hogy két ismert amerikai producer új formációja – vagy a hosszú évek után visszatérő bristoli KOAN Sound producer páros. A teljes remix EP 26 zenével február 5-én lát napvilágot a Kannibalen Records jóvoltából.

A remixek közül néhányat Apashe legutóbbi mixében is hallhatunk, amelyet egy hihetetlenül különleges livestream keretein belül tett közzé. A felvételt a Toboggan Fesztivál közreműködésével a hófedte kanadai Jacques-Cartier nemzeti parkban rögzítették, amely lenyűgöző látványt nyújt a produkció alatt és még a tehetséges kanadai rapper Wasiu és a szintén kanadai énekesnő, a „Behind My Eyes” című zenében közreműködő LIA is felbukkan, hogy élőben adják elő közös dalukat egy félig befagyott tó partján.

Apashe legutóbb 2019-ben járt Magyarországon, a Next Level eseményein a Sziget Fesztiválon, és az egykori Cinema Hall klubban, ahol osztatlan sikert aratott. Reméljük hamarosan újra hallhatjuk őt élőben.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email